ÉRZELMI SÉRÜLÉSEID GYÓGYÍTÁSA

Üzleti továbblépésed érzelmi sérüléseid gyógyulását magával hozza!

 

Az érzelmi sérüléseink és azok gyógyítása fontos mindazok számára, akik a tudatosabb életük megteremtése mellett elköteleződtek és felelősséget éreznek egy egészségesebb, boldogabb, sikeresebb, békében, belső nyugalomban élő generáció megszületéséért.

Néhány hete tartottam online programomat, melynek egy részében az érzelmi sérüléseink kerültek fókuszba.

Azóta számos kérdést kapok erre vonatkozóan,

valamint az ügyfeleimmel folytatott mentorálás, coaching során újabb és újabb megközelítésben jutunk el az érzelmi sérülésekkel való foglalkozásig, azok feloldásáig.

A gyógyulás sürgető szükségessége és a téma iránti jelentős érdeklődés inspirálta ezen blogbejegyzésemet a nagyobb keretek közti folytatás előtt.

Azt szeretném nyújtani általa számodra – amennyiben mondadót magadénak érzed –, hogy egyszerűbbé, könnyedebbé váljon az út, aminek megélését éled,

mert néha éppen az átláthatósághoz szükséges megértés hiánya teszi azt szövevényessé, kibogozhatatlanná.

 

Mindannyiunk okkal van itt, és szándékkal érkeztünk.

Szándékunk az volt, hogy egy bizonyos tapasztalásra tegyünk szert, hiszen maga az élet erről szól,

„az élet megtapasztalja önmagát”.

Életcéllal érkeztünk.

Az életcélunk egyik kivételes különlegessége,

minden pillanattal, mellyel önmagunk nagyszerűbb, magasztosabb énjét választjuk, lehetőségünk van életcélunkat, életfeladatunkat annak megfelelően pontosítani, újra meghatározni.

Szülőket, családot választottunk, ahol a születésünk előtt meghatározott tapasztalást megtapasztalhatjuk.

Nincs olyan, hogy jó vagy rossz tapasztalás, csupán tapasztalás van.

Nincs azonban állandóság sem, hiszen maga az egész mindenség, az Univerzum, vagy ha úgy tetszik (nem vallásos megközelítésből) Isten végtelen, folyamatosan tágul, növekszik.

Ez a növekedés a mindannyiunkban létező növekedésre ösztönző belső késztetés által is megmutatkozik.

A család, ahova érkeztünk lehetővé teszi számunkra, hogy a születésünk előtt meghatározott tapasztalásra szert tegyünk, beleértve a megtapasztalásra és egyben gyógyításra váró érzelmi sérüléseinket.

 

Érzelmi sérüléseink kialakulása abból fakad, hogy megfeledkezünk arról,

elfeledjük kik vagyunk valójában, nem önmagunként kívánjuk magunkat megtapasztalni.

Megfeledkezünk arról: mi magunk vagyunk a szeretet,

szerető és szerethető lények vagyunk.

Mindez annak megfelelően, hogy eleget tegyünk az életünk során megmutatkozó folyamatoknak, melyek afelé terelnek minket, emlékezzünk, kik vagyunk.

Ezen önmagunktól, önmagunk szerethetőségétől való eltávolodásunkat a legkülönbözőbb módokon éljük meg, érzelmileg sérülünk.

Maga a sérülés kialakulásának, átörökítésének feltérképezése jelentős terjedelmet érdemel, melyre blogbejegyzésem során nincs lehetőségem. A kialakulás, átörökítés is részletezést igényelne, hiszen már eleve eldöntöttük, mielőtt érkeztünk, mit tapasztalunk. 

Így, nagyon röviden annyit szeretnék eljuttatni Hozzád,

több esetben a sérülés mások cselekedeteinek félreértelmezéséből, saját szerethetőségünk tévesen értelmezett megkérdőjelezéséből fakad.

Természetesen vannak esetek, amikor a sérülés egyértelmű tettekkel támasztható alá, azonban szeretném, ha az alábbi üzenet elérne Hozzád, mert számodra már önmagában a gyógyulást hordozhatja:

nincs gonosz lélek, csak szenvedő ember.

Amikor a szerethetőségünkre való érdemességünket megkérdőjelezzük vagy éppen megtapasztaljuk,

képességeinket, érdemességünket, kivételességünket, különlegességünket, egyediségünket, nagyszerűségünket, általunk elérhető eredményeinket, életminőségünket.. kérdőjelezzük meg.

 

Amikor a nagyszerűségünket, önmagunkat megkérdőjelezzük, többek között az alábbi kérdések fogalmazódnak meg, ismétlődnek önmagunkkal szemben:

„ki vagyok én, hogy ezt és azt véghez vigyem..?”

„ki vagyok én, hogy ezt és azt megérdemeljem, elérjem..?”

„elég jó vagyok-e..?”

„nem vagyok elég kivételes”

„nem vagyok különleges”

„megérdemlem-e?”

„képes vagyok-e rá..?”..

(bizonyára ezek alapján felismered a saját kérdéseidet, gondolataidat, érzéseidet, melyeket önmagaddal szemben ismételsz és talán egyre erősítesz).

 

Sok esetben ezen kérdések, érzések akkor is fennmaradnak, amikor tetteinkkel, eredményeinkkel már bizonyosságot szerezhettünk nagyságunkról, valódi énünkről. Továbbra is fennmaradnak, hogy lehetőséget biztosítsanak újabb továbblépésünkhöz.

Az érzelmi sérülések, melyek szerethetőségünkre, önmagunk szeretetének hiányára vezethetőek vissza a legkülönbözőbb módokon képesek megnyilvánulni, és sok esetben ugyanaz a tapasztalás különböző személyeknél más és más megfogalmazást nyer, így nem maga a tapasztalás meghatározására használt szó, hanem a folyamat felismerése a lényeg.

Elutasítás, elhagyás, megalázás, igazságtalanság, megszégyenítés, árulás, bántalmazás melyek a háttérben állnak, és mely sérüléseket életünk első éveiben elszenvedünk.

Sok esetben hosszú időn át, vagy egész életünk során nem ismerjük fel a valódi, eredendő sérülést, és azt sem, kitől szenvedtük azt el, csak már egy újra megélt tapasztalásra emlékezünk, azt ismerjük fel és abból próbálunk kiindulni, arra próbálunk gyógyulást nyerni.

Azonban tudod, mi történik, amikor nem az okot, hanem az okozatot kezeled.

Az ok ott marad és rövid időn belül újra megmutatkozik vagy éppen az állapot a legnagyobb erőfeszítés, szándék ellenére is fennmarad.

 

Érdemes néhány dolgot tudnod érzelmi sérüléseiddel kapcsolatban:

  • Érzelmi sérüléseink nem ellenségeink, hanem útmutatásaink. Ha elnyerjük a megértést, szolgálatunkba állíthatjuk őket.
  • Érzelmi sérüléseink nem kizárólag gyengeségeinket eredményezik. Sok esetben érzelmi sérüléseinknek köszönhetjük kivételes képességeinket, hozzáállásunkat.
  • Lehetőséged van gyógyítani érzelmi sérüléseidet úgy, hogy nem ismered pontosan az eredendő érzelmi sérülésedet, ugyanis minden pillanatban, amikor engedélyt adsz önmagadnak a többre, a továbblépésre, a nagyobb szeretetre, szerethetőségre, nagyobb sikerekre, önmagad nagyobb támogatottságára, kibontakozására és ezért teszel gyógyul érzelmi sérülésed. Igaz azonban ennek ellentétje is. Amikor halogatsz, várakozol, visszautasítasz, lemondasz, feladsz, támadsz.. érzelmi sérülésedet táplálhatod, tovább mélyítheted.
  • Érzelmi sérüléseink gyógyítása által segíthetünk abban, hogy gyermekeink, az utánunk érkező generáció egészségesebb, boldogabb, teljesebb életet éljen nagyobb Bőségben, nagyobb békében, ugyanis

         gyermekeink nem azáltal formálódnak elsődlegesen, amit teszünk értünk, biztosítani kívánunk számukra.

        Amikor a gyermek leszületik, megélt tapasztalatának megfelelően választ szülőket.

       A szülő saját gyógyulásával teszi lehetővé gyermeke számára a  gyermek érzelmi gyógyulását, teljesebb, boldogabb életét. Ebben a gyógyulásban a gyermek sok iránymutatást, segítséget szolgáltat.

  • Az eredendő érzelmi sérüléseink felimerése azért különösen nehéz, mert a sérülés további elkerülése végett egy maszkot, szerepet építünk fel, mely segít önmagunkat megvédeni, sebezhetőségünket kivédeni. Ez a szerep oly erőssé, megtévesztővé képes válni, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, életünk azon területe, ahol a sérülés gyökerezik, teljesen rendben van. Ez az ok is azok közé tartozik, hogy csak kevesen tárják fel eredendő sérüléseiket, hiszen ellenkezést válthat ki, amikor egy rendben lévőnek vélt terület feltérképezése felé mutat az út, és egyben ez is a szerep, álarc része, így (az ellenállást használva) kíván további fájdalomtól megkímélni minket.

 

Blogbejegyzésem elsődleges üzenetének azt kívánom szánni számodra, haladj gyógyulásod útján és haladj azáltal, hogy napról napra teljesebb, boldogabb, sikeresebb, nagyobb Bőségben megélt életet kívánsz élni, és ezzel a továbbhaladással összhangban – formálva gondolkodásmódodat- cselekszel!

 

Szeretettel,

Beáta

 

ui.: ha szeretnél velem tovább kalandozni a témában ajánlom Neked szeretettel Gyógyítsd érzelmi sérüléseidet üzleti teljesítményed növelésén keresztül! eseményemet. Az eseményre várólistát találsz, melyre feliratkozhatsz.

ui.: a blogbejegyzésben foglaltak saját és ügyfeleimmel folytatott tapasztalataimból származnak.

Ha tetszett, kérlek oszd meg, és lájkold a bejegyzést:

Share on facebook
Megosztás

SZÓLJ HOZZÁ!

Legutóbbi blogbejegyzések

Bőségben élt

TELJES élet

határok nélkül

Töltsd le az ingyenes audio tréninget és tudd meg, hogyan érhetsz el bármit, amire vágysz, vagy éppen megmutatkozni kívánkozik rajtad keresztül!

TELJES élet