..gondolatok mára, s minden napra..
Az élet bizony nem egy folyamatosan felfelé ívelő emelkedő (milyen fárasztó is lenne folyton felfelé menetelni, nem?), sokkal inkább egy hullámvasút.
Amit azonban megfigyeltem, míg a hullámvasúton akkor van a legnagyobb sikítással vegyített mosoly, amikor az lefelé tart, addig az életben, amikor erre a szakaszra kerül a sor, egyáltalán nem mosolyokat, hanem kétségbeesett arcokat látok.
Rettegünk az élet mélységeitől..
Amikor jönnek az ügyfelek, zajlanak a vásárlások, érkeznek a pozitív visszajelzések, köszönő üzenetek a vásárlóktól,
akkor minden happy, a vállalkozó mosolyog, erősnek érzi magát, és azt gondolja,
„végre beindultak a dolgok”, „megérte annyit dolgozni, annyi éven át kitartani, bízni, erősnek maradni”..
Aztán amikor az események leginkább felgyorsulnak, hirtelen szélcsend lesz.
Mintha becsukták volna az ajtót.
Nem érkezik a következő vásárló, nem jön több online vásárlás. Köszönő e-mail sem érkezik. A bankszámla apad, hiszen a cégfenntartási költségeket, a korábban – amikor még azt hitted, innét csak felfele megy, ezért esetleg az eddigieknél még nagyobb mértékben – megrendelt alapanyagokat, szolgáltatásokat fizetni kell.
Már olyan jó barátságba voltál a pénzzel (amikor csak úgy jött), de most hirtelen ismét görcsöt érzel a gyomrodban, gombócot a torkodban.
„Elapadt?” „El fog fogyni?” „Nem jön több?”, „Mi lesz most?”..
(nem tudom, ismerős érzésekről beszélek?)
Ismételten felszakad az összes korábbi, már feldolgozottnak vélt korlátozó gondolatod:
„valamit nem jól csinálok?”, „nem vagyok elég jó?”, „nem kellek?” „megváltozott a piac és én nem vettem észre?” „már nem érdekes a termékem?” „lehet nincs is arra szükség, amit én kínálok?” „ki vagyok én, hogy azt gondoltam, majd én megvalósítom itthon az amerikai álmot és megváltoztatom Magyarországot?” „átpártoltak egy versenytárshoz?” „elfogyott a pénz?” „túl drágák a termékeim?”..
A pánik kezd elhatalmasodni, a jól ismert pozitív gondolkodás, mintha szintén kilépett volna a korábban befelé áramló sok jóval együtt az ajtón.
Hirtelen elkezdesz többet dolgozni, több mindent kipróbálni, kicsit talán kapkodni.. és ami biztos, egyre jobban fáradni, idegeskedni, frusztrálódni, de nem jön a megoldás,
sőt, egyre nagyobb a csend, egyre jobban fogy a pénz..
..pedig még pár napja, hete, hónapja olyan nagy álmaid voltak, fantasztikus tervek a vállalkozásodra, az életedre, önmagad fejlesztésére.., amik szintén veszendőnek tűnnek..
Na, ilyenkor mi a teendő?!
Miért történik mindez (főleg, „velem miért történik mindez?”)?
Hogyan lehet ismét/végre/újra a csúcsra jutni?
Hogyan lehet tovább lépni?
Hogyan lehet a korábbi vágyak, tervek, szándékok, álmok mellett kitartani?
Mert ugye Te már elhitted, hogy kérhetsz bármit; nézegetted, majdnem lefoglaltad a jövő évi utazásokat, programokat, képzéseket, új eszközöket, tárgyakat.
Álmokat szőttél, láttad magadat, ahogyan végre nagyobb léptékben éled az életed..
Csak ámítottad, nevetségessé tetted magad?
Az egész egy rossz tréfa csupán, hogy Rád is vár egy fontos életfeladat, csodás értékteremtés, ügyfelek, akik élete általad megváltozik, akik hálásak Neked..
„Valaki mondja már meg, merre tovább és mi az IGAZság?!”
Először is, végy egy nagy levegőt és dőlj hátra!
(csakúgy, mint a pilóták, amikor azt tapasztalják, zuhan a gépük)
Akár 2-szer, 3-szor – vagy amennyiszer szükséges – ismételd meg az óriási levegővételt és kifújást, mindaddig, amíg tényleg lazultabb állapotba nem kerülsz!
Ha szükséges, fogd meg a szék karfáját, amin ülsz, vagy az előtted lévő asztalt, hogy érezhesd, most biztonságban vagy!
Majd ismételd utánam az IGAZságot!:
„Minden rendben van! (Te jössz! Minden rendben van!)
Ami történik, az az élet természetes velejárója!
Ami történik, az éppen egy Ajándék nekem!
Pontosan arra számíthatok, mint amikor a hullámvasúttal lefelé, a mélységbe megyek!
Ideje mosolyogni, mert éppen lendületet veszek, erőt nyerek!”(még nincs vége, csak mondd! Bízz bennem!)
Pontosan azért történik mindez, hogy erőt nyerj!
Nem, nem a fizikális, adrenalint növelő erőről van szó, amit a legtöbb vállalkozó ez esetben keres!
Az igazi erőtől egyáltalán nem nő az adrenalin szinted, épp ellenkezőleg.
Az igazi erő nyugalmat hoz, békét, megértést, egyértelműséget, tisztánlátást,
pontosan azért, hogy tisztán láthass, tisztán gondolkodhass.
Ugye továbbra is mély levegőket véve, hátradőlve ülsz?
Ami történik, az először is átmeneti, nem végleges.
Ami történik, az nem büntetés, éppen ellenkezőleg ajándék.
„Ajándék?! Milyen ajándék ez?!”
Az események megpihentek, hogy Te is pihenhess, így ajándék mindenképpen az elcsendesülésre, a figyelemre, megfigyelésre, felismerésre, megértésre.
Ismerd fel, amit a korábbiakban sikerként megéltél, azt valóban Te hoztad létre!
A gondolataiddal, az értékességeddel, az önazonosságoddal..,
és egyben bizonyíték is volt, hiszen oly sokszor kérted, hogy bizonyosságot kapj, szükség van rád, és arra, amit képviselsz!
Mit üzen a mostani helyzet?!
Azt, hogy ideje nagyobb sebességre váltanod!
(ideje kvantumot ugranod!!;
halló, nem folyton erről beszélek?!)
A mostani szélcsend azt teszi számodra lehetővé, hogy tudatosítsd,
nem több reményre, nem több hitre van szükséged (a tudatosan fejlettebb lények nem remélnek, és nem hisznek), hanem mélyebb tudásra.
Mélyebb tudásra arról, ki vagy, mi mindenre vagy képes, és ideje önmagad felé jelentős lépést tenned, hogy mindaz, ami vagy, aminek a kifejezésére itt vagy, jelentősebb mértéket ölthessen.
Érted már? Ez a helyzet Téged szolgál! Téged tesz tudatosabbá! Ideje mosolyogni, mert mindenki tele arccal sikítva mosolyog, amikor az a hullámvasút lefelé indul, hiszen elképesztően várják az érzést, amikor a mélységet követően a magaslatokba emelkednek!
Egyáltalán nem kell, sőt nem szabad lemondanod az álmaidról! Ennek a helyzetnek nem ez a célja, és nem is egy teszt (amit oly sokan hisznek), hogy képes vagy-e rá, megérdemled-e.
Ez a helyzet arról szól, hogy az eddigiek alapján tudatosítsd, ki vagy, erősítsd jelentős mértékben, hogy a következő lépéseid által az még inkább megmutatkozhasson.
Eddzed a tudásodat önmagadról, a világodról, a feladatodról!
Tarts ki az álmaid mellett, tudva, hogy nyugodtan álmodozhatsz, és mindaz, amiről álmodsz, nem végleges, csupán egy lépés afelé az élet felé, mely a mostani álmaidon, vágyaidon, céljaidon, terveiden túlmenően Rád vár!
A megerősített tudásodat pedig nyomatékosítsd cselekvés formájában oly módon, hogy a terveidnek, céljaidnak megfelelően viszed tovább napi szinten a vállalkozásod és életed feladatait.
Rendeld meg azt az árut, szolgáltatást, engedd meg a pihenést, kikapcsolódást, töltődést..!
Folytass mindent ugyanúgy, mintha minden rendben lenne! Mert pontosan erről van szó. Minden rendben van!
Állj készen, mert az az élet, az a vállalkozás, ami a gondolataidban megjelent számodra, Rád vár, és még sokkal több, azon túlmenően!
Csodás napot szeretettel,
Beáta