Mindannyiunk mentális egészsége
legyen az első számú prioritásunk!
Pihenj! Töltődj! Lélegezz! Létezz!
Az alábbi tartalom hírlevél olvasóimhoz érkezett, azonban annyi visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, hogy úgy döntöttünk, azt itt, a blog felületünkön is megosztjuk, hogy azok számára is hozzájárulás lehessen, akik hírleveleimet nem olvassák.
Október 10. a mentális egészség világnapja, melyet több helyen lelki egészségként fordítanak magyarra –meglátásom szerint tévesen.
Miközben arról beszélünk, a magyar mily mértékben kifejező nyelv, én magam azt tapasztalom ezen „szabad” fordítás nagy veszélyeket hordoz. Jártam eme téves utakon éveken át. Kerestem a saját egészségügyi és egyéb problémáim lelki okát.
Míg meg nem értettem, a lélek nem beteg, hiszen az maga a végtelen, a feltétel nélküli, az Egészség, a kiapadhatatlan Bőség, a Szeretet, a Forrás.
A betegség, a szűkösség, a téves nem a lélekből, hanem az elméből fakad.
Sok esetben a fizikális síkon legenerált hiánynak az érdemességhez sincs köze (!!!), az pusztán az eltévedt, a valóságról lekapcsolódott gondolatból fakad.
A földi létezésben a hiány oka az elménk lélekről való lekapcsolódása. A hiány nem más, mint mentális állapot.
Éppen úgy, ahogy a teljességben élt élet is az elme állapotát, eredendő, újratanult kondicionáltságát, lélekre kapcsolódását mutatja.
Ha az elménket a lélekben lakozó végtelen, feltétel nélküli Bőségre, színtiszta Szeretetre hangoljuk,
belső állapotunkban és fizikális valóságunkban is azt tapasztaljuk, hiszen a valóságunk az alapvető hitrendszerünket, gondolataink esszenciáját adja.
Az élet számos dolgot tart elénk, melyet azon állapotunkban, melyben nem emlékezünk az IGAZságra, teherként fogadunk, hordozunk. Az elmúlt három év a világjárvány által az emberiség egészére további terheket mért. (A folyamat, a változás magáért az életért megy végbe, azt azonban a lekapcsolódott elme nem ekként fogadja.)
Számunkra, akik itt élünk ezen régióban, a háború, annak politikai, gazdasági, egyéb hatásai tovább fokozzák a spirál nagyságát, forgási sebességét, lefelé gravitáló húzóerejét.
Az elmében tárolt esszenciája pedig a tapasztalatban. A mentális terhelhetőségünk véges. Ha van bármi, ami az életben a legfontosabb, akkor az a mentális egészségünk. Törődnünk kell önmagunk és egymás mentális jóllétével.
Szokásunkká kell tennünk – felelősségteljes, értelmes emberi lényként -, hogy az elménket rendszeresen pihentessük, szeretgessük, a lélekben lakozó táplálékhoz juttassuk, kényeztessük, önmagunk és egymás mentális állapotát óvjuk! Mindannyian kezdhetjük ott, ahol éppen tartunk, és onnan indulva bármely új szokást, így mentális állapotunk jóllétének biztosítását is fel tudjuk építeni.
Adj magadnak legalább pihenőt minden héten, és néhány alkalommal legalább 5-10 percet a nap során!
Tedd azt, ami kikapcsol!
Tedd azt, ami a lelkedre hangol! (Meditálj, naplózz, olvass, hallgass zenét, sétálj, ölelj meg egy fát, állatot, gyermeket, másik embert, gyűjts gyertyát, vegyél egy kellemes fürdőt, sportolj, igyál megfelelő mennyiségű jó minőségű ivóvizet, válogasd meg a táplálékod, mosolyogj, beszélgess a szeretteiddel…)
Vigyázz a mentális állapotodra, mert az formálja mindannyiunk földi tapasztalását!
u.i.: amennyiben szeretnéd hírlevél tartalmainkat olvasni, hírlevél olvasóinknak szóló egyedi ajánlatainkat élvezni, kattints ezen linkre és iratkozz fel Heti Hírlevél sorozatunkra. Feliratkozásodat követően azonnal megajándékozlak két meditációval, amit szintén e-mailben küldök Neked.
u.i.2: rövidesen megjelenő Kvantumugrás Tűsarokban könyvemet, és a Teljes Élet 4 oszlopa ajándék workshop tartalmat itt, ezen linkre kattintva éred el.