Életcél Projekt Üzleti Elvonulás
Önmaguk és üzleti létük kiteljesítése mellett elkötelezett Vállalkozó Nőknek, Női Vezetőknek
2020. október 11-13.
Sárvár Spirit Hotel*****
Kedvezményes ár augusztus 31-ig vagy a 3 szabad hely erejéig!
A luxus kényeztetés nem elsősorban a csodás Spirit Hotel***** által biztosított környezet és körülmények alatt értendő, bár az mindenképpen hozzájárul az Életcél Projekt Elvonulás mélységeket megjáró, magaslatokba emelő folyamatához.
A luxus, a kivételesség arra az Elvonulás alatt megszerzett megértésre, felismerésekre, üzleti és magánéletre egyaránt vonatkozó tudatosságra ébredésre, tisztánlátásra, konkrét stratégiai lépésekre vonatkozik, melyekkel a résztvevők távoznak, hisz azok oly mértékű, szó szerinti luxust jelentenek a mai világunkban, melyekre csak nagyon kevesek tesznek szert életük során.
Ha ezen és ehhez hasonló gondolatok visznek újra és újra egy más útra,
ez az Üzleti Elvonulás
mindenképpen a Te támogatásodat, felébredésedet, megérkezésedet kívánja szolgálni.
“A növekedést kereső Lények vagytok, és akkor vagytok legboldogabbak, amikor előrehaladtok,
míg ha úgy érzitek, stagnáltok, nem vagytok boldog állapototokban.”
Esther & Jerry Hicks
Az életünk természetünkből adódóan a folyamatos kiteljesedésről kellene, hogy szóljon, mégis kevesen mondhatják el magukról, hogy életük tudatos teremtői, folyamatos kiteljesítői.
Jelentős sikereket megélt, személyes útjuk mellett elkötelezett vállalkozók, vezetők, üzleti szereplők életük során elérnek ahhoz a ponthoz, amikor eddigi, sokak számára irigylésre méltó eredményeket hozó vállalkozásokkal, felépített életükkel, tapasztalataikkal a hátuk mögött, megkérdezik maguktól,
hogyan tovább, kell-e tovább, mi a tovább?
A továbblépésüket nem csupán üzleti eredményeik növelésének szempontjából kutatják.
Jelentős kérdésekre keresik a választ:
Él bennük a belső vágy, mely messze túlmutat a tettvágyon.
Szeretnék önmagukat, életük történéseit, a világ működését megérteni, és felfedezni azt a különleges módot, ahogyan onnét, ahol most tartanak, továbblépve, valami igazán jelentőset tudnak létrehozni. Másoknak, mindannyiunknak.
Természetesen önmagukra is gondolnak, azonban azon túlmenően él bennük a küldetéstudat, jelentős segíteni akarás.
Egyszerűen jobb világot álmodnak.
Ebben a belső párbeszédben vannak további kérdések, meg nem értések, melyek nem elhallgattatják, de folyamatosan visszatérővé, egyre erősebbé teszik a kutatást.
Ugye él benned a vágy arról a motiváló, belső erővel bíró önmagadról,
Él benned a vágy, arról az önmagadról,
akiből a kifogyhatatlan inspiráció és bölcsesség fakad.
A Feminine Vezetők Ébredése – Üzleti Elvonulás ezen vágyad beteljesülését teszi lehetővé számodra.
Tudd meg azoktól, akik korábban már Beátával tartottak!
Kezdhetném azzal is, hogy üzleti siker mentor, transzformációs coach, azonban elsődlegesen nem annak tartom magamat.
Sokkal inkább annak a vállalkozónak, üzletasszonynak, aki rátalált saját életfeladatára, elindult annak megvalósítására, és ezáltal az életében minden helyére került, értelmet nyert.
A fenti kérdések egykor engem is a keresés állapotából kiindulva foglalkoztattak.
Hosszú utat jártam be, mondhatom életem minden területén, Hozzád hasonlóan.
Voltak téves elképzeléseim szép számmal, mint például, hogy az életfeladatunk valami olyan hatalmas, megfoghatatlan, befogadhatatlan dolog, aminek megértéséhez, megvalósításához egy élet kevés.
Elkötelezetten, egyre határozottabban kerestem a ‘módszert’, mely által nem csupán a saját életem teljesíthető ki, de melyet megosztva másokkal, ők is célba érnek, tovább lépnek.
Aztán egy idő után a téves elképzelések leomlottak, az útmutatás megérkezett, az életem pedig egy új, ugyanakkor régóta formálódó útra lépett.
Létrehoztam a saját Have it All filozófiámat, mely szerint
ha pedig ezen IGAZságoknak nyomába eredek, megértem, hogyan kapcsolódik a magánéletem a vállalkozásomhoz, miért nem csupán lehetséges, de természetes állapot életterületeink harmonizációja, a belső nyugalom, az élet igazságainak életünk minden területén való megtartása.
Azt is megtapasztaltam, ha küldetésünket (=életfeladatunkat) elfogadjuk, minden támogatást, útmutatást, megkapunk életünk minden egyes területén. Így vált lehetővé számomra, hogy transzformációs coaching munkámat Neale Donald Walsch személyesen támogatja. Kérésemre Budapestre utazott, és vállalkozók gondolkodásmódját, megértését formálta.
A transzformációs coaching tudatos létezésre ébresztés. A transzformációs coaching során az elme gondolatait a lélek igazságaira hangolom.
Az üzleti életből coach-ként nem csupán elméleti tudással rendelkezem, hiszen felépítettem azt a vállalkozást, ami nulláról indulva harmadik teljes évét követően többszörösen 9 számjegyű bevételt tudhatott magáénak, értéket teremtett, több vállalkozó életét jelentős mértékben formálta.
Ráadásul ezt a vállalkozást az első, több mint másfél évében egyedül vittem, úgy, hogy közben kismama voltam, szültem, nemzetközi coaching akadémiát végeztem, diplomáztam, a világ és hazánk csodálatos helyeire utaztam, könyvet írtam, és mindezt könnyedén, harmóniában, folyamatosan növekedve.
Így annak lépéseit nem csak megismertem, de működtettem, vezetem, és azt gondolom – bár minden viszonylagos – sikerre vittem, beleértve a pozícionálást, arculatot (brand és annak elemei), értékesítési folyamatokat, marketinget, rendezvényeket, automatizált online folyamatokat, tartalom írást, social média megjelenést, követői tábor-, közösségépítést.
Miért írok, erről most Neked?
Mert meg akarom mutatni Neked, mindez milyen egyszerű, magától értetődő és milyen élvezetes
..ha megértést nyersz.
“Beáta emlékszik a lélektársai életfeladatára, lelkük tervére.
Ő az az üzleti mentor, aki a spirituális igazságokra építi életét, vállalkozását, és segítséget tud nyújtani abban, hogy azt más üzleti szereplők is megvalósítsák.”
Neale Donald Walsch
bestseller író, a világhírű Beszélgetések Istennel szerzője
“Beáta összeházasítja a spiritualitást és az üzleti világot.”
Novák András
Édesvíz Kiadó Alapító Tulajdonos
“Zseniális, ahogyan Gál Beáta dolgozik!
Számtalan évet töltöttem el a legkülönbözőbb tréningeken, képzéseken, dolgoztam pszichológusokkal és még sorolhatnám. Sosem éltem azt meg, amit Vele, azt, ahogyan a lényeghez vezeti az embert és felismerteti Vele az IGAZságát! Ez akkor is így van, ha „csak” egy másik személlyel folytatott transzformációs coaching munkáját hallgatom!”
“Hálás szívvel emlékezem vissza az elvonulás minden pillanatára.
Számomra a nagy áttörés a második napon érkezett meg, ami abban nyilvánult meg, hogy végre megértettem ki is vagyok valójában és mi az én szolgálatom.
Bea segítségével életmentő pillanatokban volt részem.
Megértést nyert az általa oly sokszor elmondott mondat, hogy „éljük azt az életet, melyet gyermekeinknek szánunk”.
Már nincsenek félelmeim a jövőt illetően, mert tudom, hogy lehet harmóniában, bőségben és belső békében gazdag életet élni.
Izgatottan várom a következő elvonulást és szívből ajánlom mindenkinek aki az élete összes területén quantum léptékben változást szeretne elérni.”
Dulló Ida
Adótanácsadó
Vállalkozásfejlesztő
2019 márciusában irányvesztett lelkiállapotban érkeztem a Beáta elvonulására. Életem minden jelentős területén komoly kihívásokba ütköztem. Döntésképtelenség a munkában, párkapcsolati válság, anyagi gondok, melyek lassan kihatottak az egészségemre is. Az volt az érzésem, hogy nem vagyok a helyemen, de fogalmam sem volt merre induljak.
Az elvonulás három napja alatt, a Beáta intuitív segítségével sikerült kapcsolódnom önmagammal, meghatározni milyen egyedi értéket nyújthatok az embereknek és felvázolni a vágyaimat az elkövetkező három évre, a különböző életterületek tekintetében. Az elvonulásról új nézőpontokkal, meghozott döntésekkel, önmagamban megerősödve távoztam.
Az év során a VIP program keretében Beáta rendszeres támogatása segített fókuszban maradni, egyre tudatosabban teremteni. A program keretében volt a 90 napos vágy felfedező és manifesztáció program, melynek során sikerült megvalósítani az elvonuláson felvázolt vágyaim nagy részét. Új lehetőségek a hivatásom gyakorlásához, vállalkozás indítása, sőt egy ajándék tanulmányút külföldre. Kisimuló kapcsolatok, örömben, szeretetben élt mindennapok. Nyaralás a tengernél és a hegyekben. A kertes ház még nem jött össze, melyet az elvonuláson meghatároztam, de tudom, hogy az is meglesz nemsokára.
Beáta módszere egyszerűen, könnyedén működik. Köszönöm, hogy megtapasztalhatom!
Pap Júlia
Sejtbiológia és molekuláris biotechnológia MSc
Természetes gyógymódok tanácsadó
Az Életcél Projekt Üzleti Elvonulás nem azon vállalkozóknak, vezetőknek szól, akik elsődlegesen ‘el akarják érni’, ‘be akarják bizonyítani’, ‘meg akarják mutatni’.
Azon személyeknek kíván kézzelfogható, életüket megváltoztató segítséget nyújtani, akikben él a vágy, hogy életüket és ezáltal vállalkozásukat mások szolgálatába állítsák, a vállalkozásukon túlmenően maradandót alkossanak mások számára.
Azoknak szól, akik megértették, az életük nem róluk szól, ugyanakkor okkal vannak itt, és valami kivételes dolog létrehozására képesek, mely által egyedi módon képesek jobbat, többet, szebbet teremteni. Azoknak szól az Elvonulás, akik képesek másokat, a lelkük feladatát (és nem az egójuk hódolatát) teljesítően másokat maguk elé helyezni.
Azoknak szól, akik vágynak rá, hogy az életüket és a vállalkozásukat a sokszorosára emeljék azáltal, hogy azon személyeket, akiket csak ők hivatottak emelni, sokkal jelentősebben emelnek önmaguknál.
Az Elvonulás ambiciózus, soulful vezetőknek, CEO-knak, vállalkozóknak szól.
Az Elvonulás során megismered azt a két feladatot, melynek a beteljesítésére érkeztünk mindannyian ide, ebbe a földi mivoltunkba.
Megtudod, mi a Te miérted, küldetésed, a lelked feladata erre a földi életre, hogyan válhatsz azzá a megismételhetetlen kifejeződéssé, melyre csak Te vagy képes.
Megkapod a megfelelő támogatást ahhoz, hogy ennek a feladatnak a beteljesítéséhez alkalmasnak érezd magad, azt megvalósítsd.
Pontos megértést nyersz arról, hogyan tud az életfeladatod a vállalkozásodon keresztül megmutatkozni, munkálkodni (beleértve a vállalkozásodat érintő minden szükséges részt, mint pl.: kommunikáció, megjelenés, termék, szolgáltatás meghatározás, pozícionálás, értékesítési metódusok, üzlettervezési feladatok..).
Kezedbe kapod azt a lépésről lépésre követhető formulát, melyen újra és újra végighaladva önmagad, életcélod teljesebb verziója jut kifejeződésre, és ezáltal a folyamatos haladás állapotába kerülhetsz.
Azon magabiztos, megértéssel, tisztánlátással rendelkező, vágyakra ébredt nőies nagyszerűségét megélő feminine vezetőként,, üzleti szereplőként, aki felismerést nyer, nem csupán előtte álló, kibontakoztatásra váró életfeladatáról, de egyben múltjáról, múltbéli kihívásairól, az eléje sodródó, akadályoknak tűnő történésekről, eseményekről egyaránt.
Azon vállalkozóként, nőként, aki előtt végre élesen, meghatározó pontként kirajzolódnak élete valós támpontjai, melyek az Elvonulás során összekapcsolásra is kerülnek.
Aki képessé válik vállalkozását, életét, jelentős mértékben, mások szolgálatának eleget téve emelni, magasabb életminőséget eredményezni saját maga, a körülötte élők és mindazok számára, akiket élete során érint.
Tudatosságra ébredt, tudatosan élő, döntő személyként.
A résztvevők közül többen sokadszorra, akár negyedszerre vesznek részt a Beáta által tartott üzleti elvonulásokon, melyek minden alkalommal más és más témában kerültek az eddigiekben megrendezésre.
„Egyszer valahol megtanultam azt, hogy a siker nem a véletlen műve. Ha röviden akarnék válaszolni arra, hogy miért is veszek részt Beátával az általa tartandó negyedik elvonuláson, akkor ez a válaszom.
A közös „munkánk” két éve tart. Mindig is hittem, hogy van valami, amit nem tudok, nem ismerek, és van valami azon túl, ahogy élem az életemet. Azt akartam, hogy az életem megváltozzon, és Beáta egy olyan hiteles példát tudott és tud is a mai napig is elém állítani, ami miatt ma már mondhatom, hogy megváltozott az életem, sőt változik napról-napra. A legtöbbet a gondolkodásmódban kaptam tőle, és nálam ez a kulcs. Hiszen egy helyzetet, problémát nem lehet azzal a gondolkodással, azon az energiaszinten megoldani, ahol keletkezett. Beátánál olyan, hogy komfortzóna nem létezik, olyan energiával és szeretettel adja át a tudását, ami egyszerűen magával ragad. Bizalmat áraszt, és ezzel bevon az abba az energiába, amivel én magam is átfordítottam az életemet oda, hogy ma már maximálisan hiszek magamban és maximálisan hiszek magamnak.
Pontosan tudom azokat a pillanatokat, amik egy-egy elvonulás alkalmával felismerésként érkeztek, és azt is tudom, hogy ez ma milyen hatással van az életemre.
És azt is tudom, hogy mindig van tovább, ezért is mondtam igent a következő elvonulásra is.
Beáta a maga megkérdőjelezhetetlenségével mindig tovább tud segíteni az utamon.
Amikor a hétköznapokban felmerül egy új helyzet, ami megoldásra vár, „viccesen” fel szoktam tenni magamnak a kérdést: Mit csinálna ebben a helyzetben Gál Beáta? 😊 Számára nincs lehetetlen, és hiszem, hogy azon az úton, amin én magam járok, a módszerei, a segítsége által számomra sincs lehetetlen.
Egyszerűen csak kapcsolódj önmagaddal, és engedd meg azt a törődést magadnak, amit egy ilyen elvonulás ad. Ezerszeresen térül meg.”
Horváth Réka
pénzügyi szakértő
Dr. Illich Ferenc
Ügyvéd
„Ügyvédként tevékenykedem. Gál Beátával való közös munka előtt is elkönyvelhettem magamnak sikereket a vállalkozásomban, hivatásomban és természetesen nehézségeim is voltak szép számmal. A Beátával folytatott közös munka során elindultam egy olyan óriási utazáson magam és a vállalkozásom felé, amelyre akkor még nem is gondoltam, hogy jegyet váltottam. Az általa vezetett coaching során óráról-órára, napról-napra, hétről-hétre olyan tudást, emberi hozzáállást, személyes segítséget, professzionális támogatást és módszereket kaptam, amelyeket korábban még soha nem tapasztaltam.
Pont annyit, amennyire szükségem volt, pont akkor, amikor a legjobban kellett. Így legtöbbször néhány hét alatt elértem azt a célt, amit eredetileg csak 2-3 hónap múlva szerettem volna. Rá kellet jönnöm, hogy az önismereti munkát nem lehet megspórolni, de a program által elegánsan tudtam magasabb szintre emelkedni, és ezáltal a vállalkozásom is magasabb fokozatba kapcsolt.
Az emberi kapcsolataim mellett az életem minden területe is csodás módon megváltozott és nem maradtak el a sikeres üzletek sem, amelyekben még több értéket tudtam adni az ügyfeleimnek, mint korábban bármikor.
Úgy érzem Beáta által egy másik dimenzióba kerültem. Sajnos hajlamosak vagyunk elhinni, hogy az előttünk álló világ csak annyit tartogat nekünk, amennyit mi magunk látunk belőle, Beáta azonban a saját példájával, profizmusával, hitelességével, könnyedén képes megmutatni azt, hogy az álmaid is lehetnek akár a hétköznapjaid, a TE ÉLETED!”
“Életem egyik legjobb döntése volt, hogy coachommá választottam. 2017. március óta dolgozunk együtt.
Pedagógusként, óvodavezetőként, egyetemi tanárként, lélekszerelőként, nekem teljesen újak voltak a Bea módszerei, aminek kifejezetten örültem, hogy kiléptem az oktatás hatóköréből, és beléptem egy kitágult világba.
Mit is jelent ez nekem?
Elsősorban nagyon mély önismereti utat jelent. Tudom, hogy minden elakadásom útjában én állok, vagyis a szokásaim, a beidegződéseim, a félelmeim, az előítéleteim. Szembesültem azzal is, hogy minden kérdésre bennem van a válasz, belül kell megkeresnem. Ezzel a tudattal felelősséget vállalok az életem alakulásáért.
Tudatosodott bennem, hogy az üzletépítés motorja a személyiséggel való együttfejlődés. Kéz a kézben járnak. Az üzletben nem dolgozom, hanem szolgálom az embert. Ez az attitűdváltás egészen más megvilágításba helyez engem és az üzletemben lévő embereket. A fókuszban az érték teremtés, érték átadás kerül.
Megtanultam a teremtés fogalmát, folyamatát helyesen értelmezni.
Megtanultam a bőséget alázattal értelmezni, amely az életem minden területén képes megjelenni, ha én így döntök. Választhatok nekem megfelelő emberi kapcsolatokat, élhetem vágyott életemet, képes vagyok szebbé tenné mások életét is, hiszen értékeket teremtek, amelyet meg is fizetnek.
Azt is megtanultam, hogy a fejlődés manifesztálódik, tehát láthatóvá válik a külső körülményeimben is. Néhány szó az elvonulásokról: Számomra az a különlegessége ezeknek a napoknak, hogy összefüggő és végig benne vagyunk a folyamatokban. Nincs velünk a külvilág. Magamon, az üzleti vállalkozásomon tudom tartani a fókuszt mind végig. Különös áldása ennek még az is, hogy az összes résztvevő hozzászólása, jelenléte nekem is számtalan felismerést hoz. Kezdetben még azt jegyzeteltem, hogy mit mond a többi résztvevő, ma már azzal foglalkozom, hogy mit tanít nekem egy-egy helyzet. Ez a tudatosság egyik jellemzője is. Vannak benne egyéni coachingok, csoportos feladatok. Beáta kedves, a személyes értékeimet állandóan meglátó, méltató kommunikációja, rám irányított teljes figyelme szárnyakat ad. Minden idegszálával figyel rám, amely mélyen érinti és megnyitja lelkemet. Az Ő tudása, a véleményalkotás nélküli támogatása, vezetése, a kérdései időzítése mind – mind a segít vágyaimat felismerni, céljaimat megfogalmazni és mindezekért tenni is képes vagyok.
Azóta elmondhatom, hogy egy tudatosabb, nyugodtabb, alázatosabb, kiegyensúlyozottabb vagyok. ÚJ EMBER, ÚJ NŐ, PROSPERÁLÓ ÜZLETASSZONY VÁLT belőlem.
A fejlődés megmutatkozik az emberi kapcsolataimban, hiszen szabadidőmet mindig a szeretteimmel töltöm. Vezetői munkámat tudatosan tervezem, delegálom, ellenőrzöm, pénzügyeimet kézben tartom. Szeretem magam, szeretem az embereket, szeretem az életem.
2017 óta közel háromszorosára emelkedett jövedelmem. Az oktatás területén elindítottam egy új vállalkozást.
Gál Beáta számomra az az EMBER, az a NŐ, az az ÜZLETASSZONY, aki példa és követendő az én számomra. Hálás vagyok minden közös pillanatért és figyelemért! Köszönöm drága Bea.”
Dobó Katalin
a Maci Alapítvány alapítója és vezetője, egyetemi tanár, mesterpedagógus
A 3 napos intenzív, szűk körű, mély transzformációt eredményező üzleti elvonulás ára 699.990 Ft + áfa, azonban 2020. augusztus 31-ig (illetve a szabad helyek erejéig) kedvezményes árat biztosítunk!
Mit jelent a kedvezményes ár?
Kedvezményes árunk egyéni, egy darab jegy estén 699.990 Ft + áfa helyett 499.990 Ft + áfa 2020. augusztus 31-ig!
Az Elvonulás ára nem tartalmazza a szállás árát!
Együttműködő partnerünk, a csodaszép sárvári Spirit Hotel***** az Elvonulás résztvevőinek kedvezményes szobafoglalási lehetőséget biztosít.
A Spirit Hotel***** által biztosított kedvezményes áron való szállásigénylésről az Elvonulásra való jelentkezést követően e-mailben küldünk tájékoztatást és pontos információkat.
A kedvezményes árak igénybe vehető ez Elvonulás résztvevőit kísérők, családtagok számára is.
Kedvezményes szobaárak a Spirit Hotel*****-ben 2020. augusztus 31-ig:
31.600,- Ft / fő/ éj Prémium kétágyas szobában
37.600, – Ft / fő/ éj Prémium egyágyas szobában
43.600, – Ft / fő/ éj Prémium kétágyas szobában egy fős használatra
További szobakategóriák felárral foglalhatóak.
Az Üzleti Elvonulást az alábbi időpontban tartjuk:
2020. október 11-12-13.
Az Üzleti Elvonulásnak a fenséges sárvári Spirit Hotel***** biztosít helyszínt és egyben lehetővé teszi, hogy soulful vállalkozók a Spiritben***** ne csupán elvonuljanak, de szándékukból eredő gondolataikkal, energiáikkal egymás, ezáltal önmaguk nagyobb támogatására legyenek Beáta vezetésével.
A Spirit Hotel***** a Beáta által tartott Elvonulás résztvevőinek és az őket kísérőknek kivételes kedvezményt biztosít.
A Spirit Hotel***** által biztosított kedvezményes áron való jelentkezésről az Elvonulásra való jelentkezést követően e-mailben küldünk tájékoztatást és pontos információkat.
A kedvezményes árakat igénybe vehető ez Elvonulás résztvevőit kísérők, családtagok számára is.
Gina Devee
Spirituális coach
Beáta nagy tudással rendelkező üzleti vezető, aki a “have it all” művészet mestere, csodaszép család, folyamatosan növekvő karrier és az életstílus, melynek részeként folyamatosan utazza körbe a világot.
Az, hogy kismamaként, majd édesanyaként felépített 3 év alatt egy sokszorosan 6 számjegyű vállalkozást dollárban mérve, egyértelmű bizonyítéka annak, mire képes a nő, amikor maga mögött hagy minden kifogást és az életét a saját szabályai szerint éli. A korát megelőző gondolkodásmódja egyben innovatív, erőfeszítésektől mentes és hiteles, megmutatja, hogyan hozz létre nagyobb anyagi függetlenséget, miközben összhangba kerülsz belső igazságoddal. Ha létre kívánsz hozni egy minden értelemben sikeres vállalkozást, dolgozz együtt Beátával, tanuld meg tőle a megfelelő gondolkodásmódot, stratégiai lépéseket és hozd létre álmaid életét, vágyaid vállalkozását.
Az élet során legtöbben számtalan dologra keresik a választ.
Szeretnének jól dönteni,
a vágyaikhoz, feladataikhoz elegendő önbizalommal, erővel rendelkezni,
vágyaikat felébreszteni, megismerni,
az egót maguk mögött hagyni.
A kulcs nem csupán ehhez, de a boldog, önmagad által sikeresnek elkönyvelt életedhez az, ha ismered az életed feladatát, az életcélodat, amelynek a beteljesítése végett érkeztél,
azt, hogy konkrétan Te milyen céllal vagy itt, mi a valódi feladatod az életedben és a vállalkozásod, karriered által,
valamint hogyan hozd azt működésbe, hogyan valósítsd meg!
A Életcél Projekt – Üzleti Elvonulásról úgy fogsz távozni, hogy mindezen kérdésekre Te már ismerni fogod a választ és képes leszel a megvalósítás mezejére lépni.
Az első és legfontosabb okod arra, hogy most jelentkezz, az, hogy arra a megértésre, ébredésre, transzformációra, útmutatásra, amit az Elvonuláson megismersz, magadévá teszel, elmondhatatlanul szükséged van!
Az a megértés, amit ott szerzel, nélkülözhetetlen a teljes, kiteljesedett és egyben beteljesített élethez. Találkozni fogsz az életcéloddal, meggyőződsz annak bizonyosságáról, megérted miért kaptad azt feladatul és megérted azt is, mi miért történt az életedben, mi minden készített fel erre a feladatra.
Megtudod, mi a következő feladatod annak érdekében, hogy ezen kivételes, különleges életcélt, a lelked feladatát beteljesítsd, és pontosan hogyan tudod azt megjeleníteni az életedben és a vállalkozásodban.
Vegyél részt az Elvonuláson, ha nem akarsz tovább várni, keresni, a keresést biztos tudásra, tettekre kívánod váltani!
Azért most jelentkezz, mert a tanítás mellett a közeg, a Közösség, akikkel lehetőséged lesz a 3 nap alatt Beáta vezetésével dolgozni, további kivételes és egyedülálló támogatást fog nyújtani a számodra. A lélektársaiddal lesz lehetőséged a közös útért tenni egy exclusive, páratlan lehetőség formájában.
Azért is jelentkezz most, hogy élhess a kedvezménnyel, mely csak augusztus 31-ig érhető el!
Fizetési módok
Fizetni utalással és bankkártyával tudsz.
Biztonságos fizetés
A bankkártya adataidat nem ismerjük és nem is tároljuk. Az itt megadott bankkártya adataid egy titkosított csatornán keresztül, kódoltan kerülnek továbbításra a bankfióknak.
FONTOS!
A fizetés után elektronikus számlát állítunk ki minden jelentkezőnek, amit e-mailben küldünk el.
Kérdésed van? Segítünk 🙂
Ha felmerült benned bármilyen kérdés, amire ezen az oldalon nem kaptál választ, akkor kérünk, írj e-mailt az info@beatagal.com e-mail címre.
Amennyiben további kérdésed van, és fennáll jelentkezési szándékod, kérjük küldd el e-mailben kérdésedet info@beatagal.com címre vagy keress minket telefonon a 06 70 286 9693 számon!