Lehetünk-e boldogok a boldogság világnapján?
Mi kell a boldogsághoz?
A blogbejegyzés címe alatt konkrétan azt értem, 2022. március 20-án, amikor közel egy hónapja dúl a szomszédos országban a háború, lehetünk-e, tudunk-e, szabad-e boldognak lennünk?
A bejegyzéssel nem áll szándékomban sem boldogságot, sem boldogtalanságot erőltetni. Nem csak azért nem, mert egyikünknek sincs a másik ember szabad akarata felett hatalma…
Egyszerűen csak szeretnék Veled a boldogságról “hangosan” gondolkodni – persze, csak ha úgy döntesz. Szeretném tudni, Te mit élsz meg!
2013 óta ünnepeljük a Boldogság Világnapját, mellyel a szándék a boldogság fontosságának elismerése az ember életében.
2015-ben az ENSZ megalkotta a 17 Fenntartható Fejlődési Célt, melyek a szegénység felszámolására, az egyenlőtlenségek csökkentésére, a bolygónk védelmére irányulnak. Az Egyesült Nemzetek Szervezete úgy véli, ez a 3 kulcsfontosságú szempont, ami jóléthez és boldogsághoz vezet.
Bhután a bruttó nemzeti boldogság fogalmát alkotta meg, és egy kilenc pontból álló indexet állított fel, mellyel az emberek gazdasági, társadalmi, érzelmi állapotát becsülik meg.
Amikor ezen sorokat olvastam, az első gondolat, ami felmerült bennem az volt, képesek vagyunk a boldogságot is különböző módokon értelmezni, azt különböző feltételekhez kötni.
Ha pedig így van, márpedig így van, akkor mit jelent számomra a boldogság?
Számodra mit jelent az?
Ismerem Csíkszentmihályi “tökéletes élményként” meghatározott flow állapotát. Olvastam Edward Diener boldogságkutató megfigyeléseiről, mely szerint a legboldogabb emberek erős baráti és családi kötelékben élnek, és sok időt töltenek szereteikkel. A flow állapot számomra mást jelent mint a boldogság, és bár csodás családi körülmények között nevelkedtem, nagyszerű barátokkal, akik közül többel mai napig kapcsolatot tartok, felnőtt éveim alatt nem a családdal töltött idő adta a boldogságot, hanem a boldogság választása eredményezte, hogy a családtagjaimmal egyre több időt töltsek.
A magam részéről azok közé tartozom, akire természetesen a világjárvány is hatással volt, van, de nem oly mértékben, mint az Ukrajnában kirobbant háború. A háború első hetében a hírek hallgatása, a közösségi média hatása – mondjuk úgy -, kimozdított az állapotomból. Mindannyian másképp élünk meg folyamatokat, és nem az számít, hogy egymáshoz viszonyítva ki hogyan, hanem az, önmagamhoz képest nem én voltam. Emlékszem, az állapot vasárnap reggel tetőzött, amikor is a férjemnek nem úgy válaszoltam, ahogy szoktam, nem úgy, ahogy szerettem volna, és nem úgy, ahogy ő szerette volna. Ne haragudj! Szétestem – mondtam neki. – Egy kis időre van szükségem, hogy lássam, mi zajlik bennem.
Elővettem ön-mentoráló spirituális eszköztáram, hogy önmagam új verzióját megismerjem, előhívjam. Amire a férjem a vasárnap reggeli sporttevékenységéből hazaért, az alapok már rendben voltak. Meg is jegyezte, ez gyors volt.
A munkám során vállalkozókkal dolgozom, akik ezen és hasonló kérdéseket tesznek fel nekem: Szabad-e a saját célkitűzéseimre fókuszálni, amikor a világban ez zajlik? Hogyan tudok a félelmeimtől szabadulni? Lehet-e boldognak lenni, amikor nem adottak a feltételek, amikor más nem boldog, amikor emberek menekülnek, meghalnak körülöttünk…?
Lehet-e örülni, vágyni, önmagam és családom jobb megélhetésében, a vállalkozásom növekedésében gondolkodni? Szabad-e? Tud-e az ember? Milyen ember az, aki tud, aki megengedi magának, és milyen az, aki nem?
Ezen kérdéseknek súlya van.
Az elmúlt napokban többször eszembe jutott Leonardo DiCaprioval a Netflixen elérhető Ne nézz fel! című film. A film hűen tükrözi az emberiség viselkedési mintáit. (Emberiség = mi.)
Mivel a Kisfiammal évek óta “dinó korszakunk” van, az elmúlt időszakban jó néhányszor végigvettük az üstökös becsapódás mikéntjét, következményeit, és azt az eshetőséget, hogy az bármikor újra megtörténhet, amiről az előbb említett film is szól.
Majd azon gondolkodtam, hogy a világban mindig is voltak háborúk, napi szinten történnek katasztrófák…, mi az oka annak, hogy most mégis másként reagálunk, mert én azt tapasztalom, az első pillanattól jobban félünk, nagyobb veszélyt látunk. A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság tovább nőtt. Persze, gondolhatjuk azt, nagyobb a ránk leselkedő veszély, és ez így is van, ha így látjuk.
Mi volt az ön-mentoráló spirituális eszköz, amit azon vasárnap reggel elővettem?
Az alábbi spirituális igazsággal kezdtem: Minden értünk van. Minden értünk történik.
Tudod, van azon állapot, amikor ok minden, kivéve a fennállót.
Az univerzális törvények esetén azonban nincs kivétel, ami erősíti a szabályt.
Azok minden körülmények között ugyanúgy működnek, mindenre vonatkoznak.
A minden értem van, mindig egy dologban van értem, így tudattalan a kérdés, hogy ok, de akkor ez mit akar.
Az egész élet, annak minden körülménye azért van, hogy önmagadból (önmagad spirituális létezéséből) többet válassz, és élj meg.
Igen ám, de az életed nem rólad szól (ez egy másik univerzális / spirituális törvény), hanem mindenki másról, akit az életeddel érintesz. Itt sem kell sokáig törni a fejünket, mit jelent ez a mondat, mert ez sem jelent mást, csak egyet.
Azáltal szólhat az életed másokról, hogy önmagad teljességéből a többet választva, azt másokkal megosztod. Önmagad gazdagodását választod, és saját gazdagodásoddal gazdagítasz másokat. Gazdagság alatt az élet minden gazdagságát értem.
Mi történt akkor vasárnap reggel?
Elfogadtam azt, ami zajlik, és azt, hogy bármely kimenetel megtörténhet – miközben természetesen a legjobbra számítok..
Az “elfogadtam” nem azt jelenti, hogy beletörődtem, lemondóvá, érdektelenné, érzéketlenné váltam. Azt viszont jelenti, hogy a teremtő tiltakozásról levettem a figyelmemet. Végiggondoltam az általam ismert legrosszabb variációt, amit két év világjárványt követően, mely egyértelműen elénk tárta az élet törékenységét, múlékonyságát, a híreket olvasva a nukleáris fenyegettségről, napi kapcsolatot tartva ukrán barátommal, nem volt nehéz.
Elfogadtam, hogy az ébredésemért, tudatosabb létem választásáért munkálkodik az egész. Tudtam, hogy azáltal, hogy én többet választok, másoknak is többet adhatok.
Mivel az érzelmi állapotom ingott meg, ezért tudtam, hogy ott érdemes kezdenem (majd életterületről életterületre haladhatok tovább).
Minden élet más, minden élet különböző évszakokat él meg, így ugyanazon történések egyedi módon emelnek minket.
Azt is tudom, hogy a probléma addig áll fenn, míg azon szinten kívánjuk megoldani, amelyiken előhívtuk azt, így minél gyorsabban emelkedek intelligenciában, működésben, annál gyorsabban semmisül meg. Mi volt az én következő szintem, hova akart az – ami zajlik – emelni?
Tudatosította bennem, hogy átutazóban vagyunk itt, és bárhogy is tervezünk, mindig van a miénk felett egy jobb, isteni terv.
Így addig lehet megélni, boldognak lenni, amíg tart.
Boldognak lenni a pillanatban minden ok nélkül, minden körülmény között. Mert a boldogság nem más, mint egy választott tudatszint, lelkiállapot.
Boldognak lenni nem azt jelenti, nem együttérezni, nem segíteni, nem támogatni, az eseményekről nem tudomást venni. Boldognak lenni azt jelenti, a másik életébe boldogságot, nyugalmat, megnyugvást, békés pillanatokat vinni.
Holnap is így gondolom-e?
Lássuk, miként kíván a mindenség tovább ébreszteni, és ébredek-e azáltal.
De ez csak én vagyok.
Neked mit jelent a boldogság? Tud-e az ember boldog lenni, lehet-e, szabad-e?
Lehetünk-e boldogok a boldogság világnapján?
Szeretettel várom gondolataidat itt, a bejegyzés alatt!
Szeretettel,
Beáta