Mit üzen a koronavírus?
Már ezidáig is számos sebből véreztünk, még sem ébredtünk.
Egymásra mutogattunk, egymástól elkülönültünk.
Nem volt időnk semmire, sem a feladatainkra (legalább is, amiket annak hittünk), sem egymásra, sem önmagunkra. Folyamatosan versenyt futottunk mindennel és mindenkivel.
Tudatosságról, tudatos gondolkodásról beszéltünk, de azt – mindannak ellenére, ami támogatást önmagunk számára létrehoztunk -, még csak hírből sem ismerjük.
(sorry, de nem ismerjük! érdemes őszintének lennünk!)
Vajon most változik-e valami, vagy tovább menetelünk változatlanul ugyanabba az irányba?
Nem áll szándékomban sem félelmet, sem pánikot kelteni, semmi esetre sem véleményezni, se nem ítélkezni,
csupán mindannyiunkat ébreszteni.
Mindannyiunkat! Mert nincs én, te, ő, ti, ők, csak MI Vagyunk.
Emlékszem, 1,5 éve Eckhart Tolle Budapesten az emberiség elkerülhetetlen evolúciójáról beszélt.
Őt követően közel egy évvel ezelőtt, Neale Donald Walsch érkezett Magyarországra, és az emberiség tudatosságra ébredéséről tartott 2 napos mesterkurzust.
Az alábbiakkal kezdte:
Ahhoz, hogy az emberiség tudatosságra ébredjen, meg kell értenie, mi áll az útjában!
Meg kell értenünk mi az emberiség legnagyobb problémája;
mert az ember mind a mai napig nem érti. Nem értjük!
Az emberiség legnagyobb problémája az elkülönülés.
A másikra mutogatás. Te, ők, ti, ők a hibásak.
Megy az újjal mutogatás, a felelősségre vonás, hibáztatás, elszámoltatás.
Miközben az ember végtelenül zavarodott és magányos.
A szeretet lenne a megoldás, a feltétel nélküli elfogadás, de a felnőtt ember képtelen szeretni, feltétel nélkül elfogadni,
a másikat önmaga részeként megélni, önmagában és mindenki másban a benne élő istenit látni.
Pedig az ember képes minderre!
Az ember, mi emberek, képesek vagyunk minderre.
A kérdés az, most megtesszük-e végre?
Mi kell még hozzá, hogy megtegyük?!
Számos megválaszolatlan kérdés, találgatás, pozitív, legtöbb helyütt naiv pozitív gondolkodásba burkolódzás.
Az én IGAZságom az, a történésekkel mindannyiunknak dolga van.
Mindannyiunk felelős. Felelős egyenrangúan, hiszen Mi Egy vagyunk.
Mit üzen mindaz, amit tapasztalunk a világban?
Üzen a kollektívnak és üzen az individuumnak, akik ugyanannak az egésznek az egyedi megnyilvánulásai.
Nem az a kérdés mit üzen Neked, hanem az,
mit üzen nekem, és mit üzen nekünk együtt?
Én azt hallom, ideje felébredni!
Az elkülönülést abbahagyni!
A hiány, szükség, érzelmi sérülések illúzióiból magunkhoz térni!
Egymásra, önmagunkra figyelni!
A gondolataink szolgálata helyett a gondolatainkat szolgálatunkba állítani!
Ideje megérteni kik vagyunk, hol vagyunk, mit teszünk és mi az, amit valójában tehetünk.
Mindannak, ami zajlik, ha tapasztalója vagyok, akkor teremtője, társteremtője is vagyok.
Ez a felelősségvállalás.
Felelősséget vállalok, hogy gondolataimmal, szavaimmal, tetteimmel előidéztem, hozzájárultam.
A felelősségvállalás nem hibáztatás!
A felelősségvállalás a kapu, az átjáró ahhoz, hogy áldozatból teremtővé váljunk!
Mert csak akkor leszünk képesek tudatosan teremteni, ha elfogadjuk a felelősséget, mely szerint mindent mi hoztunk létre, amit ezidáig megtapasztaltunk, és ezt követően is így lesz.
Ha a felelősséget magunkhoz öleljük, akkor magunkhoz öleljük azzal együtt a választás lehetőségét.
Maradjunk otthon, csendesedjünk le, gondoljuk végig és kezdjük el együtt újrateremteni magunkat önmagunk nagyszerűbb és magasztosabb szintjén!
Óvjuk meg, mentsük meg magunkat!
Nekem ez az üzenet.
Ugye, egyek vagyunk?
Szeretettel,
Gál Beáta
